Otthonunk Ispitaalja

Híd a Szórványba - Megkezdődött a pécsi Normandia-Lions Club nyári tábora Ispitaalján

2019. július 02. - Otthon, Ispitaalján

66032611_1172815786213462_5582629269076443136_n.jpg

Kezdetét vette a pécsi Lions Club már hagyományos nyári tábora, mely a "Híd a szórványba" fantázia nevet viseli. A programoknak és a határon túli résztvevőknek idén is a Lions Club ispitaaljai székháza ad otthont a tábor idejére. A programon idén 38 gyermek és 7 felnőtt kísérő vesz részt. A gyermekek egy része az erdélyi Gyergyószentmiklósról, egy másik részük pedig a kárpátaljai Nagydobronyból érkezett a táborba. 

A rendezvény hétfői megnyitó estjére Barkóczi Csaba, az Ispitaaljáért Baráti Kör elnöke is meghívást kapott, ahol röviden ismertette Ispitaalja történetét, majd köszöntötte a résztvevőket és egyben köszönetet mondott a szervezőknek is kezdeményezésért.

A tábor főszervezője dr. Herner Ákos, a Lions Club intézményvezetője, a kezdeményezők Kovács Jánosné elnökasszony és Véghelyi Erzsébet a pécsi Lions Club egyik alapítója.

________________________________________________________________________________________

* A Normandia-Lions Club 1992 óta működik Pécsett. A civilszervezet ingyenes szülőszállást működtet az ispitaaljai Mártírok útján, ahol olyan családokat szállásolnak el, akik gyermekei a közeli Heim Pál Gyermekkórházban tartós kezelésre szorulnak. E nemes kezdeményezés mellett ma már számos más ifjúságsegítő tevékenységet végeznek (felzárkóztató tanulmányi segítségnyújtás, korrepetáció vagy gyermektáborok szervezése).

A bejegyzés trackback címe:

https://ispitaalja.blog.hu/api/trackback/id/tr5214923218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása